Atmoszféra
Ki itt belépsz, hagyj hátra minden reménnyel és mittomén ijedj meg!!!ROAR!
Hírtelen felindulásból elkövetett..
Hírtelen felindulásból elkövetett szösszenet
Itt vagyok újra, hmmm régen írtam ide, furcsa érzés.
Most az jutott eszembe , hogy egy általam elvesztett, régen fontosnak hitt személy azt mondta, hogy közöm nincs az íráshoz, és ebben lehet , hogy igaza is volt. Nem az én elemem, mondta, maradjak csak a zenénél.
De igazából most is leszarom, már elment a kedvem az írástól... amúgy is van naplóm már, levagytok szarvaxdd
Lebegés
Lebegés, egészséges élet féltés, mely szabadságot áld s közben a lángot táplálja, mely átsegít az élet viszontagságán...
Nem érzek semmit, s közben mindent, együtt lélegzem a természettel, természetemmel, természetesen mind ez neked köszönhetem!
Felem...
Bölcselet
/=%/!/(ÜÖ()+ÜÖ!()(/)(/=)/(="%/=/)/+(//!=(Ü+!(ÜÖ)"ÓÜÖÓÜÖ)Ö(!)=!(/=("%/%!"/=+(ÜÖ)+)Ü((/+%=!+=%(="/=")(=)(/+)(5441+87384787ö)(Ö=)!/987237842384ö937(?MC:ANDQjhdkd,öi5owkflé%= %=!+=%(="/=")(=)(/+)(5441+87384787ö)(Ö=)!/987237842384ö937(?MC:AND%=!+=%(="/=")(=)(/+)(5441+87384787ö)(Ö=)!/987237842384ö937(?MC:ANDQjhdkd,öi5owkfléskdgé348Qjhdkd,öi5owkfléskdgé348 )(5441+87384787ö)(Ö=)!/987237842384ö937(?MC:ANDQjhdkd,öi5owkfléskdgé348%=!+=%(="/=")(=)(/+)(5441+87384787ö)(Ö=)!/987237842384ö937(?%=!+=%(="/=")(=)(/+)(5441+87384787ö)(Ö=)!/987237842384ö937(?MC:ANDQjhdkd,öi5owkfléskdgé348MC:ANDQjhdkd,öi5owkfléskdgé348
Nem mind egy , hogy álmos valóság, vagy valóságos álom...
/=%/!/(ÜÖ()+ÜÖ!()(/)(/=)/(="%/=/)/+(//!=(Ü+!(ÜÖ)"ÓÜÖÓÜÖ)Ö(!)=!(/=("%/%!"/=+(ÜÖ)+)Ü((/+%=!+=%(="/=")(=)(/+)(5441+87384787ö)(Ö=)!/987237842384ö937(?MC:ANDQjhdkd,öi5owkflé%= %=!+=%(="/=")(=)(/+)(5441+87384787ö)(Ö=)!/987237842384ö937(?MC:AND%=!+=%(="/=")(=)(/+)(5441+87384787ö)(Ö=)!/987237842384ö937(?MC:ANDQjhdkd,öi5owkfléskdgé348Qjhdkd,öi5owkfléskdgé348 )(5441+87384787ö)(Ö=)!/987237842384ö937(?MC:ANDQjhdkd,öi5owkfléskdgé348%=!+=%(="/=")(=)(/+)(5441+87384787ö)(Ö=)!/987237842384ö937(?%=!+=%(="/=")(=)(/+)(5441+87384787ö)(Ö=)!/987237842384ö937(?MC:ANDQjhdkd,öi5owkfléskdgé348MC:ANDQjhdkd,öi5owkfléskdgé348
A Sorsszerűség Szimbólumai
(ny 4' l 7 3 n g 3 r)
Az utolsó másodpercek is leperegtek abból a virtuális előadásból, melyet a Mátrix Trilógia szimbólumainak, nyelvezetének, teremtéstörténetének, asztrológiai anomáliáinak feltárására készítettek. Volt néhány dolog ami kellően felborzolta idegrendszeremet, ugyan régebben is tisztába voltam ezekkel a dolgokkal, éreztem őket, viszont ilyen mélységben még nem hatoltak tudatomban, mint aznap estefelé. Minden porcikám izgatott volt, kicsit lehet remegtem is néha, vágytam felfedezni, vágytam ismét belerepülni az ismeretlenbe vágytam megint felébredni!
Viszont csak is egyetlen dolog járt igazán az eszemben, de ezt még teljesen nem tudtam beazonosítani, csupán az érzés volt, és az csodálatosan jó volt.
Sajnos az a baj ezzel és ezekkel a tudatállapotokkal, hogy ha rossz helyen , nem megfelelő emberek között éled át őket, egy idő után kezded magad úgy érezni, (hiszen ugyebár te most ébredtél föl), mint a kisgyermek, ki szüleivel aludt, majd felkelt, látta , hogy mindenki alszik körülötte, és a felfedezés, megismerés, megértés tengelyen próbált elindulni. Puszilta, rángatta. ütötte, vágta szüleit ahogy csak bírta,nagyokat bömbölt és nevetgélt közben, naiv volt akkor még, nem tudhatta , hogy hasztalan velük ilyen értelemben foglalkozni, hiszen az ajtót ki lehet nyitni előttük de betuszkolni egyenesen értelmetlen. Ugyanis ahogy átlöknéd őket az ajtón hátadba csattanva érkeznének meg már-már szórakoztatóan merev póker arccal.
Én is hasonlóan jártam körülbelül a 4242 - ik alkalommal kilépve a 101 es jelzéssel bíró szobám ajtaján, amikor is a szokásos úgymond "altató" mozdulatokat láttam édesapámtól:
- Szevaaasz, jössz meccset nézni?
- Hát persze édesapa. - mondtam lágyan de férfias lendülettel annak az egy személynek , kinek megbocsátom, sőt elfogadom altató dalait.
Sokat tűnődtem az akkor végtelenül unalmas meccs közben, hogy lényegében most ez a trilógia és az utána következő több órás előadás sorozat lőtt ki az éterbe, vagy a mindvégig szellemként, vagy angyalként vagy én nem is tudom …lényként ott lebegő fenomén okozta különleges élményemet. Hiszek a karmában, szóval gondoltam ennek így kell lennie... kicsit lehet hazudtam, mer nem tudtam kiverni a fejemből és még mindig mi voltján merengtem, csupán kisebb hangerőn.
A meccs félidejében már erősen gondolkoztam, hogyan tudnék kiszabadulni a nem is gonosz vagy rossz energiákat sugárzó házunkból, hanem egyenesen béna energiákat sugározóból...
Elszívtam egy cigarettát a ház előtt, ismét elgondolkoztam, hogy miért is szívom és miért nem sportolok már, aztán bekellett menjek hiszen kezdődött a második félidő.
Hál istennek vége lett idővel, nem is telt oly lassan az idő, mint általában szóval addigra körvonalazódott szökési tervem.
Határozott mozdulatokkal beviharoztam szobámba, felvettem legrosszabb rövidnadrágom, vettem volna fülhallgatóm is de a kedves húgom elrontotta, fogtam egy táskát, csináltam magamnak narancsszörpöt, majd se szó se beszéd, kimentem a házból.
A ház előtt egy nagy levegőt véve, még kicsit vegyes érzelmekkel elindultam balra, mely irány oly mindegy volt a betondzsungel könyörtelen sivársága közepén.
Friss volt a levegő, bírtam a futást, jól is esett egy ideig, majd újra eszembe jutott az egyre egyértelműbbnek tűnő jelenség.
Szép lassan a város perifériájához közeledtem, itt is átkarolt engem a sorsszerűség szimbólumaiból kikövezett út, mindent megfigyeltem, érdekesnek találtam mindent, már nem zavart az otthon uralkodó nihilizmus és vakság. Tudtam merre kell mennem, éreztem a földet és a levegőt, mintha egy veterán akrobata lennék ki a több ezredik kötéltáncát mutatja be, éreztem ,hogy akár a következő pillanatban is kizökkenhetek az előbb említett útról, de teljes nyugalommal kezeltem ,sőt mondhatom .hogy természetes volt ,hogy csak is sikerrel járhatok az út befejeztével. Ágas bogas sáros ragacsos szúrós sásos kellemetlenül csiklandozó növények közt vezetett az utam. Valami termőföld szerűség lehetett, mivel a távolban megláttam egy erdőt, melyről akkor még azt hittem, annak elérése lesz útra kelésem végcélja, ezért haladtam abban az irányban. Egyszer csak bal oldal irányából, egy véletlen pillantással, megláttam egy gyönyörű, lankás domboldalt, melynek tetején egy kereszt alakú , bölcsen szürkéllő kiszáradt fa állt dacosan. Egyből beleszerettem a látványba, és onnantól tudtam, hogy az erdő csak pásztor szerepet töltött be birka agyamban. Elindultam felé, a mezőn hosszú kétsávos utak rajzolódtak ki, már jártak ott előttem is, mintha zarándok hely lett volna, mivel a vonalak nem egyből , lényegre törően a szent hely felé vették irányukat, hanem körkörösen és cikk-cakkban haladtak arrafelé. Követtem az utat, szentségtörésnek éreztem volna, ha egyenesen , mint egy szupermarketbe le emelem azt az árucikket ami kell aztán futok ki abból a zsibolygó etióp vidámparkból. Lassacskán közeledtem a hely felé, egyre izgatottabb lettem, az az érdekes , hogy ahogy írom, és közeledek most is, egyre izgatottabb leszek, kíváncsi vagyok , hogy felolvasásánál hogy fogom uralni a helyzetet. Valószínűleg azért lángolhatott akkor mellkasomból az energia, mivel egyre jobban éreztem, mivel ennyire határozottan nem csináltam még soha ennyire logikátlannak tűnő dolgot, hogy könnyen megeshet, hogy ez lesz utolsó utazásom, és ami ott vár rám életemet követelheti, és akkor hogyan tudhatom meg ki őrizte álmaimat azokban a napokban?! Végül is igazából nem féltem, még mindig rendíthetetlen volt hitem, izgulni természetesen izgultam, nem is kicsit. Megmásztam a körülbelül 5 m-es magasságot, de minimum a Mont Blanc gázpalack nélküli megmászásával azonosítottam volna az utazást.
A tetején körbenéztem, vártam az ott rám váró feladatot vagy személyt, akkor még nem mertem "szembe" nézni a bölcsen szürke fával. Elővettem narancsszörpömet, de előtte határozottan érdes, párbajra hívó hangon harsogtam e szavakat:
- Mutasd magad! - nincs válasz...
- Van itt valaki? - most sincs...
- Van nálam ital - hangosan kortyolok - Megoszthatnánk fáradt utazókhoz méltóan!
Aztán ránéztem a fára.
Szembogaram összehúzódott. kiélesedett látásom, hallottam az addig háttérbe szoruló madárcsicsergést, a fára minduntalan fel akartam volna mászni, vissza a természetes állapotomba, simogatott a levegő, a talaj talpamat masszírozta, nyeltem a levegőt, esküszöm édes volt, torkomban a rég elfeledett mézesen szorító érzés volt, akár csak ha sírás előtt gombóc lenne a torkodban csupán annak tökéletes ellentéte. Alig tudtam elhinni, láttam most már kiről is volt szó, tudtam is hogy ki őrzött engem, tudtam , hogy kivel álmodtam, azt is tudtam, hogy ő vezetett el ide, hiszen a fából egy gyönyörű sárga virág nőtt ki, egyenesen kitört a kiszáradt, magát bölcsnek éreztető fából, megenyhítve, szebbé téve, felszabadítva őt, megtisztítva. Rengeteg féle módon lehet értelmezni ezeket a szimbólumokat, de ez engem lassan nem is érdekel, elértem célomat, ismételten úgy hogy nem is tudtam előtte , hogy mit is akarok. Sodródtam az árral.
A virágot óvatosan kihúztam a fából, elővettem a hátitáskám, majd oldalsó zsebébe helyeztem. A zsebben volt egy számológép, pár doboz gyufa, az érettségi behívóm, mind-mind fontos szimbólumai múltamnak, viszont a virággal együtt új értelmet nyertek.
Még utoljára a dombon szétnéztem, éreztem a természetet, köszönetet mondtam a sorsnak és neked, majd becsuktam szemem akkor egy pillantásra, és vártam, hogy ha kinyitom majd igazán a szemem,
téged látlak először...
Blokk - Sokk
Tikk- Takk...
Vibrált és pittyegett előttem a képernyőn a függőleges vonal.
Telik az idő, írnod kéne valamit...
Ha abbahagyod a gépelést, (hihihihi)...... khm hát annál tovább látsz engem itt villódzani...
Kezdj csak új bekezdést, ha egyáltalán tudod mi az...
Csak nem megsértődtél?
Most meg visszamész...
. ________
.---
.-
. -
. -
Hiába mész lejjebb , nem érted , hogy hülyeség?!
Na most írj le egy szép metaforát arról, hogy az ÉN monoton kattogásom, akár lehetne az idő múlásának, és az emberiség halandóságának szimbóluma is... GYERÜNK MÁR BAZDMEG!
Ne haragudj... csak beszélgetni akartam, de tudod, igazából nélküled ... mind egy hagyjuk, a végén félre értenéd, most már úgy is elvágtam magam.
Igazából nem haragszom... rád nem haragudhatom...
(Ezt általában k betűvel szoktam írni)
Kopp - kopp...
Ki az?
Hát ez az...
Az izgatottság impressziója
Remegő nyárfa lombok...
Mit évő legyek gondolhattam volna magamban.
Mellkasomon átvonuló hullámok zizegése töri meg a csendet szakadatlanul, melyet akár 8.9-s erősségűnek is érezhetne porból leszünk porrá leszünk porhüvelyem.
A szóismétlés kínos jele tehetetlenségemnek.
De viszont ez valami más, éreztem ugyan is már hasonlót, de ez csak mélyebbre és mélyebbre taszajtott. Kiszívta minden élet erőm , majd a pokol legmélyebb bugyraiba küldött mint ajánlott levelet... de ez csak panaszkodás , hiszen nem is erről van szó.
Remegő rongyok rumbázva rázkódnak Róma romjain.
Pihe-puha párna , paplan , pakolnak a pásztorok. Porain
Züllenek zizegve ,zabolátlanul a zúzmara, Zanday zendülés
Tipegve topognak tovább tarthatatlan tatárok törökülésben.
Értelmetlen értekezések.
Padlóról kelt tépelődések.
Ló dobogás, patkószegeket szedetek ki szememből ... szemezgetnek belőle.
Láttam már Őt valahol kellett hogy lássam, Kelet felé tartott, emlékszem...
Csak ne lenne ez a szem lék . Patkószeget ennék, jó sok pirítóssal, azt szeretem, de csak ha beteg vagyok, máskor nem kell, nincs rá szükségem.
Említettem már ,hogy rézkarcok készítésével foglalkoztam előző életemben?
Hazudtam...
Nem szép dolog bevallom.
Viszont örülök , hogy megnéztem ezt a filmet, rég láttam hasonlót...
Köszönöm!
Véres Cselekedet
A hatalmas esőcseppek apró töltényekként hulltak alá a sikátor macskaköveire. Én egy póznának támaszkodva játszottam egy koszos ezüstérmével. Örömmel figyeltem, ahogy az érme elképesztő sebességgel végigpereg ujjaim között, majd vissza. A lámpa fénye remegett felettem, mintha árnyékom játszana vele, hogy el-el tűnhessen az éjszaka sötétjében. A szél meglehetősen erőszakosan bánt velem, s ezáltal kabátommal. Sokat kellett ügyködnöm, mire újra sikerült egyenesre simítanom a finom szövetet. Egy rövid szegmens idejére észrevenni véltem arcképemet a lábam jobbján elhelyezkedő tócsában. Egy hirtelen esőcsepp széttörte, darabokra szaggatta, felborzolta, majd süllyedő hajóként merítette alá a víziót, és addig tökéletesen sima arcképem a tarajos hullámok áldozatává vált. Megtörött.
Későre járt már. Lábaim sajognak, s még oly sok a tennivaló. Újra végigpörgettem fejemben az ügy részleteit. Fiatal kisfiú, vélhetően öngyilkosság. Az ügy különlegességét a gyermekből hiányzó, meglehetősen nagy méretű húsdarabok adják. A feltételezett gyilkos fegyver egy egyszerű borotva penge, valószínűleg az édesapja borotvájából hiányzó darab. A helyszínen talált nyomok igencsak árulkodóan egy újabb személyt vontak be az ügybe, s mint az később kiderült, a feltehetőleg öngyilkos fiú kannibalizmus áldozatává vált. A nyomozás már a végét futja, megítélésem szerint sajnos túl hamar. A mai viharos este feladata a felelős bilincsbe verése, majd törvény elé állítása.
Lassan újra merőleges helyzetbe küzdöttem magam. Kalapomat mélyen a fejembe húztam. Komótosan rágyújtottam egy cigarettára, majd elindultam kifelé a sikátor sötétjéből...
.................................................................................................
Esténként mindig megéhezem, egyszerűen nem bírom ki, hogy elalvás előtt ne egyek, ez egyszerűen lehetetlen számomra. Ez az én kis démonom, amely végig kíséri életemet Ez ma este sem történt máshogyan, ezért hát elalvás előtt kimentem a konyhába, hogy csillapítsam kínzó éhségemet.
Eme rutinhoz hozzátartozott a konyhát megelőző helyiségben található óriási antik tükör, melyet még nagypapámtól kaptunk. Édesapám is ugyan ebben a házban töltötte gyermekkorát , és ő is hódolt ennek a szenvedélynek, s ezért gyakorta találta szembe magát célja bevégzése előtt a csodálatos tárgy előtt.
Engem is, pontosan mint édesapámat, teljesen magával ragadott a tükör bűvölete . Sokszor órákig is elnézegettem magam, míg csak nem annyira megéheztem, hogy akár ölni is képes lettem volna.
Kimentem tehát a hűtőszekrényhez, ahol szerencsémre megtaláltam kedvenc eledelemet. Angolosan elkészített bárány sült. Ugyan nem volt már friss, de oda se neki gondoltam magamban, hiszen nagyon éhes voltam.
Apró mozdulatokkal, óvatosan felmelegítettem a tűzhelyen, egy serpenyő segítségével a meglepően porhanyós , szaftos vérben tocsogó húscafatot, mivel nem akartam felébreszteni drága egyetlen Édesapámat, hiszen mire vélte volna ezt, hogy ilyen kései órán a kisfia két pofára zabálja , számára a világot jelentő húsvér valaha volt élőlényt.
Végre úgy éreztem, hogy most már sikerült újra hevíteni a sültet, neki állhattam a lakomának.
A konyhából kifele megint észrevettem a tükröt. A szokásosnál is hívogatóbb volt, ezért gondoltam kivételesen előtte fogom megenni estebédem.
Bámulatosan zamatos illatát heves nyáladzásom és önkívületi állapotot idéző szemmozgásaim és mimikám jelezte. Mondhatom ,hisz mindezt láttam a tükörben.
Az előzőekben taglalt, megfontoltnak tűnő kapkodásom eredménye ként elfelejtettem evőeszközt hozni magammal.
Minő figyelmetlenség… így most mivel fogok enni mi?
Széles mosoly virult ki arcomra, mikor megláttam édesapám borotva készletét a tükör alatti gyönyörűen megmunkált tölgyfa szekrényen. Rájöttem, hogy valószínűleg Édesapám minden reggel itt, a tükör társaságában borotválkozhatott.
Hogy kerülhette el ez a figyelmemet?
No de erre nem volt idő, a gyomrom kezdett rettentő zajokat kiadni magából, jelezvén egyre korlátolhatatlanabb étvágyamat. Hírtelen ötlettel vezérelve, megragadtam az előbb említett borotvát, komótosan és ügyelve testi épségem megőrzését, kiszedtem belőle a pengét, és végre valahára neki álltam a jól megérdemelt lakomának.
Miközben szó szerint, az evőeszköz alkalmatlanságának köszönhetően, össze-vissza szabdaltam a húst, akarva-akaratlanul belevágtam ujjaimba és bal kézfejembe néhányszor. Ahogy a szaftos vér keveredett az én sajátommal, és egyre jobban csípte frissen szerzett sebesüléseimet a sós lé, annál jobban éheztem és kapkodtam minden egyes falatért. Egyre jobban hadonásztam, mintha a túlélésért küzdenék csillapíthatatlan étvágyam ellen marcangoltam szét az egyre fogyó sültet. Szinte már a tányért harapdálva és összevissza nyalva próbáltam minden egyes szegletét megszabadítania mindent elárasztó hús, vér, és mindenféle cafat darab nyavalyái alól.
Mire a tányér hófehér lett volna, rögtön rácseppent némi vér a karomból és ujjaimból, melyet ügyetlenségem okozott testemen. Egyre idegesebb lettem, hogy soha nem ér véget esti rítusom…
Ezt nem így terveztem, nem így szoktam meg, fontos , hogy minden a terv szerint haladjon, ezt így nem lehet csinálni, nem lehet tartani az ütemtervet mindenféle vércsepp és idegrángás a rohadt sós lé meg már mit tudom én mik miatt, egyszer és mindenkorra ezt megkell állítani, befejezni amit elkezdtem, bevégezni, elvégezni, eljutni oda, el ám, nem is értem, ez volt tehát a csapda, ezért van itt ez a tükör .
IGEN BIZONY!!!!
Még utoljára végignéztem makulátlannak mondható ,szinte tökéletesen kivitelezett húskoporsómon és nekiálltam először gyengéden letépkedni, immáron megnyugodván fogaimmal kisded vágásaimat.
Szép lassan hántottam fel a bőrt, közben a szivárgó vért lenyalogatva, tisztogattam karomat és ujjaimat, hogy láthassam az alatta lévő rétegek gyönyörűen lüktető változatosságát.
Egyre lejjebb haladva , hozzászoktattam magam a fájdalomhoz, amíg az lényegében beletörődve a magasabb cél fontosságába, tulajdonképpen megszűnt létezni, de legalábbis értelmét vesztette. Bizonyos részeknél már csontig hatoltam, egyre fokozódott szívverésem, már remegtem az izgalomtól,és addigi gyengédségem egyre jobban fokozódott a vágyaim kielégítésének agresszivitásába, s így nehezedett elérni ezt a tökéletesen békés állapotot.
Lassan a tükröt is szinte teljesen belepi a vér, már nem is látom küldetésem beteljesedését, letörölni meg nem is tudom mimmel tudnám. A legtöbb húscafatot, és a már-már rághatatlannak mondható ín szalagokat kikell hogy köpjem, mivel a gyomrom durranásig telítődött.
Eddigi sebesen ziháló, prüszkölő, nyáladzó, fröcsögő, csattogó, lafogó, placcsanó orrfacsaróan édes élvezeteim lelassultak, kezdtem érezni az elhűlés érzését, mely a bővérűen duzzadó forró párját kezdte felváltani eme elbaszott váltófutás közepette. Ez az érzés jelentette most már a békéhez vezető utamat.
Sokkal kellemesebb volt,
sokkal kielégítőbb,
már nem voltam éhes,
jól laktam.
Elfeküdtem az előbb jó alaposan vérrel, húscafatokkal,és különböző testnedvekkel kibélelt ágyikómat, egyik kézcsonkommal letörültem homlokomról a verejtékes vért , majd még egy utolsó pillantást vetettem bohókásan mosolygós pofikámról
A tükör felületéről kacsintva, láttam az utolsó felcsillanó szikrát a szememben.
Miket beszélek egyenesen egy tűzijáték volt benne.
Szép lassan lehunytam szemhéjamat, majd mély álomba szenderültem.
..................................................................................................
Mióta kedves feleségem elhunyt, szinte senkire nem számíthatok, nem kapok se anyagi se morális támogatást. Összeomlott az egész család.
Két műszakban dolgozok, szinte egész nap, hogy addigi nagylábon történő életmódunk nyavalyáit küzdjem le, s hogy ne fulladjunk meg egyetlen kisfiammal az adóságok zuhatagában.
Aznap este sem történt ez máshogyan.
Az esti műszak után mindig szinte egyből bedőlök az ágyba, mintha kalapáccsal vertek volna főbe.
Ilyenkor még az én egyetlenem késő esti rítusai sem kelthettek fel, pedig ezeket véleménye szerint mindig a legnagyobb csöndben intézi.
Sajnos azonban az én hallásom csak a csörömpölésre, zakatolásra és csattogtatásokra immunis…
Hajnali fél 4.
Kikelek az ágyból, mert egy hatalmas döndülésre és halálhörgésekre leszek figyelmes.
Istenem csak ne hallanám mai napig a fülemben azokat a hangokat…
Igyekszem minél hamarabb kitörölni az álmaimból megmaradt ködös víziókat.
Próbálok előre haladni, de minél inkább megharcolok lábizmaimmal a gravitáció ellenében , annál erőteljesebben szorít vissza.
Gyorsan kikell találjak valamit, mert szép lassan kitisztuló elmém azt súgja nekem hajthatatlanul és csillapítatlanul, hogy egyetlen gyermekem veszélyben van.
Nagy nehezen elmacskásodott végtagjaim végre erőre kapnak, szívverésem és légzésem szaporább lesz, pupilláim beszűkülnek
Vérnyomásom már az egekben, úgy érzem menten beleolvadok a félelem mindent átható kátrányszagú ingoványába.
Valósággal kirobbanok az ágyamból, mikor nyögésekre leszek figyelmes, melyek már teljesen felismerhető hangszínűek számomra.
A gyorsan felszökellő vér agyamban furcsa dolgokat művel, ezért megszédülten tántorgok ki a folyosóra, mely oly sötét kifelé is, mint amikor hazajöttem ,befelé.
Egészen addig reménykedően gondoltam kisfiam állapotára, amíg meg nem pillantottam.
Addigi naiv ábrándjaim mindenféle gyomorrontásokról, lázbetegségekről, tüszős mandulagyulladásokról regéltek nekem, sőt még azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy csak viccelődik velem drága egyetlen kisfiam.
Sajnos néha a valóság valóságosabb tud lenni, mint azt reméljük…
Penge a kézben, ezt most kivesszük ennek a mocsoknak a kezéből… MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL?!
Úgy volt , hogy kitartasz mellettem… undorító féreg vagy, már ami maradt belőled…
Add már ide azt a kurva pengét, nem tudod hogy kell ezt csinálni.
Penge a kezemben, látom már lááátom már bassza meg.
Tökéletesen látom magam. Előttem a tükör s, az előtt állok magammal szemben, most már teljes egészében.
Fogom célszerszámom kezemben, s nagyokat mosolygok.
Levetkőzöm anyaszült mezítelenre. Éppen ahogy kell, ahogy az megvan írva, igen bizony… szélesen mosolygok.
Még egy utolsó pillantást veszek magunkról. Gyönyörűek vagyunk így együtt az egész család… ismét csak szüntelen vigyorgok.
Kezemet, s a benne lévő pengét szép lassan megemelem, és a tükör felé irányítom.
Teljes erőmből próbálom a tükörbe mélyeszteni, éppen úgy, mint ahogy nagyapám is tette.
Végre sikerül elérni azt a mélységet, amit szeretnék és erőteljes ám határozott mozdulatokkal nagyokat kanyarítok benne.
A padlón minden csupa vér, kint meg zuhog az eső. Esküszöm olyan mint ha lőnének kint.
Lassan befejezem a művet, melyet törvényszerűen a tükörre kellett , hogy sarkítsak.
Egy ponton sajnos végzetes hibát ejtek, és a tükör megadva magát a fejem tájékán betörik.
Eleinte szomorúan álltam ahhoz a tényhez, hogy önmagam eleven megnyúzása, majd gyermekem testére borítása, egyfajta kabátként a hosszú utazásra való tekintettel fémjelzett tervem nem sikerült, ám ha lehet ezt mondani, még sokkal de sokkal jobban összeállt a kép.
Láttam magam előtt a tükör darabjain csillogó képmásaim sokaságát.
Így akár az egész világot megválthatnám, gondoltam.
Hosszas gondolkodás után arra jutottam, hogy az egész világ megmentéséhez bizonyára nagyobb felületet kéne találjak.
Gondolkodásom elősegítéséhez kinéztem az ablakon, ahol is láttam , hogy dió nagyságú esőcseppek hullnak alá az ég sötétjéből.
Kinyitottam az ablakot, ahol egy méretes tócsát vettem észre. Gyönyörűen fodrozódtak rajta a hullámok. Tökéletes!
A pocsolya mellett azonban, mint zavaró tényező, egy lámpaoszlopot és egy furcsa kabátos embert láttam.
Hál Istennek, a furcsa kabátos figura sietősnek tűnt. Senki sem zavarhat meg!
Óvatosan kiálltam a párkányra, nagy lélegzeteket vettem, folyamatosan csak nagyszabású tervem állt a középpontban. Alattam az egyre csak dagadó pocsolya zúgolódott akár csak a legviharosabb óceánok.
Még utoljára végignéztem makulátlannak mondható ,szinte tökéletesen kivitelezett húskoporsómon, mely felismerhetetlenségig széttagolódott a víz tükrén.
Becsuktam a szemem majd fejjel előre zuhantam le.
A víz sima felülete, akárcsak a tüköré szét vált, majd minden elsötétedett.
A nyomozást ezennel lezártnak tekinthetem, az ügy megoldódott.
Rutin munka volt…
Ántájtöld
Kevert Káosz, melyet papírra vet, ki sors't arat.
Ma veti be a veteményt a nap alatt ; a diadalt!
Rokonává vált, s elmállt a zűrzavar.
Most mit kezedben tart az holnap majd eltakar.
A víz fátylán megtört a fénynek sugara.
Nyalábja nyalánkon nyúlik ; nyavalya...
Nyomában a nyárfa, mely nyersen kikacag.
Háncsai mögött reccsen a kirakat.
Töredékek
Deja Vu
Szeretem a betonon végigfolyó utcai történéssorozatok keveredését a langyos esővízzel illatot.
Mennyi párhuzamos vonal... hihetetlen hogy a távolban metszik egymást.
Zseniális!
A zeneszerkesztőben pont ugyanezt csináltam akkoriban is, de most mintha tisztább lenne a hangzás... fejlődök biza'!
Állítólag az emberek születésekor és halálakor is irgalmatlan mennyiségű kémiai folyamat játszódik le, mely elegyengeti utunkat, hogy aztán visszatalálhassunk az első országúti táblához, mely enyhén jobbra volt billentve... vagy balra... azt már nem tudom... nem igazán emlékszem.
Állítólag ezen folyamatok által a halálunk után 8 percnyi objektív időegység alatt az összes memória szekvencia, impulzus, álom, vágy, gondolat, gyarlóság,.. sorolhatnám... visszatekeredik, mint egy kaméleon nyelve a másik végén áldozatával, mely egyik félnek az életben maradást, míg a másiknak az élet befejeztét eredményezi.Kérdés, hogy most tekeredik e vissza életem fonala, vagy éppenséggel tényleg létezem, lélegzem, étkezem, vétkezem, ... csak annyi a probléma, hogy az utóbbira nem lehet ráhúzni logikailag eme hihetetlen pillanatot.
De hogy-hogy nem minden pillanatban van ez az érzés?
Tudnak valamit ezek a franciák...
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): 5D
